2009. április 10., péntek

II. Tétel: A hódító háborúk társadalmi és politikai következményei a Római köztársaságban

A hódító háborúk és a köztársaság válságának kezdete

Itália elfoglalása: A latinok lakta területek(Latium) elfoglalása után hosszú harcok eredményeként elfoglalták Capuát. Itt épül az első kövezett országút a Via Appia. A rómaiak úthálózatot építettek ki országukban, elsősorban katonai célok miatt, de az utak a gazdasági élet fellendüléséhez is hozzájárultak. Ezután a rómaiak beleavatkoztak az itáliai görög városok ellentéteibe. Legyőzték a legerősebb görög város Tarentum ellenállását és hatalmukat kiterjesztették Dél-Itália területeire. A rómaiak a legyőzött városokkal külön-külön szövetkeztek, de eltérő jogokat biztosítottak nekik. A városállamok a megosztottság miatt nem tudták felvenni a harcot a rómaiakkal. A megosztás módszerét tudatosan használták. Divide et impera!= Oszd meg és uralkodj!
A háborúk sorra döntötték le a plebejusokat és a patríciusokat elválasztó korlátokat. Megnyíltak a hivatalok plebejusok előtt is. Nagyszámú rabszolga áramlott Rómába. Kr. e. 326 Rómában megszűnik az adósrabszolgaság. Kr. e. 287-től a plebejus népgyűlés határozatai kötelezőek az egész népre. Ettől fogva a patríciusok is képviseltetik magukat ezen a népgyűlésen. A jogegyenlőség teljessé válásával, a patríciusok és a vagyonos plebejusok összeolvadásával kialakul a nobilitas réteg, vagyis a nemesség.
Az első pun háború: Kr. e. 264- Kr. e. 241
A főníciaiak által alapított Karthágó erős kereskedelmi flottájára támaszkodva uralta a Földközi-tenger nyugati medencéjét. Karthágónak zsoldoshadserege volt. Róma további terjeszkedése Szicília irányába már a kereskedő birodalom érdekeit sértette. Szicília birtoklásáért robbant ki az első háború. Szárazföldön a rómaiak, vízen a kárhágóiak voltak fölényben. Végül a rómaiak egy új technika a csapóhíd segítségével a vizeken is fölénybe kerültek. Róma győzött és kemény békefeltételeket szabott Karthágónak. Róma megkapta Szicíliát és a punoknak hatalmas hadisarcot kellett fizetni.
Szicíliában szervezték meg a rómaiak az első provinciát. Lakói adót fizettek a római államnak és hivatalnokaikat is Róma nevezte ki.
A második pun háború: Kr. e. 218- Kr. e. 201
Karthágó Hispánia megszerzésével újra megerősödött. Karthágó előző veresége és sérelmei miatt megtámadja Rómát. A karthágóiak hadvezére Hannibál, aki északról tört Itáliára, hogy a gallokkal együtt támadhasson Rómára. Átkelt az Alpokon és a meglepett rómaiakra több súlyos csapást mért. Ám Róma a parasztság besorozásával újabb és újabb hadsereget állított fel. Egy hadvezér- Cornelius Scipio- csapataival átkelt Afrikába, hogy maga után csalja a pun hadvezért. Hannibált hazarendelik és csapatainak jó része Itáliában marad. Megfogyatkozott seregével Hannibál Zámánál Kr. e. 202-ben döntő vereséget szenved. Karthágó végleg elveszíti nagyhatalmi állását. Flottáját elkobozták és óriási hadisarc kifizetésére kényszerítették. Ezzel Róma a Földközi-tenger nyugati medencéjének korlátlan urává vált.
A harmadik pun háború: Kr. e. 149- Kr. e. 146
Nem volt valódi tétje Róma számára. Egy engedély nélküli, védekező háború miatt pusztítja el Karthágót.
Hamarosan Róma megkezdte a hanyatló hellenisztikus világ meghódítását. A Kr. e. 168-ban lezajlott püdnai csatában legyőzték, majd provinciává szervezték Makedóniát. Rövidesen Hellász is provincia lett Achaia néven.
A senatori rend a meghódított területeken az ager publicusból(állami tulajdonú földekből) kihasított földekkel növelte vagyonát. Létrejöttek a nagybirtokok(latifundiumok). A provinciákból elsősorban a kereskedők gazdagodtak meg. A gazdag kereskedők kifizették az államnak a provinciára kivetett adót, majd aztán ők szedték be a megemelt adót. Róma törvényei szerint a kereskedelemmel, adóbérlettel foglalkozók nem vállalhattak hivatalt, így a társadalomban elkülönült egy nagy vagyonú, de a politikában közvetlenül nem szereplő réteg, a lovagrend. A győztes hadjáratok során tízezrével hozták Itáliába a rabszolgákat. Egyre inkább elterjedt a rabszolgatartás. A rabszolgamunka előnyeit kihasználó nagybirtok komoly versenyt támasztott a kisparaszti gazdaságok számára. Sok parasztcsalád tönkrement elvesztette a földjét. A parasztoknak nem kedvezett a provinciákból beáramló gabona sem. A bajt csak tetézték a háborúk, egyre terhesebbé vált a parasztságnak a katonai szolgálat. Az eladósodó, majd földjüket elvesztő parasztok Rómába költöztek, hogy ott keressenek megélhetést. Új társadalmi réteg alakul ki: az antik proletariátus. Ők műhelyekben dolgoztak vagy alakalmi munkát végeztek. Egy részük az ingyenélő tömeget gyarapította, melyet kedvezményekkel bárki, bármilyen politikai cél érdekében felhasználhatott. A paraszti réteg válsága nem csak társadalmi, hanem katonai probléma is, mert Rómában csak a földdel rendelkezők vállaltak katonai szolgálatot.
Tiberius Gracchus reformjai: A súlyosbodó válság legszembetűnőbb vonása a parasztság tönkremenetele volt. Tiberius Gracchus néptribunus felújította a Licinius-féle földtőrvényt, mely korlátozta a közföldekből bérelhető földterület nagyságát. A törvény érvényesülése esetén a latifundiumok jelentős része visszakerült volna az állami kézbe. E földeket Gracchus a parasztoknak akarta kiosztani kisbirtok formájában.
Reformjai a senátori rend heves ellenállásába ütköztek. Amikor a reform végrehajtása érdekében, a tőrvényeket megsértve, a következő évben is néptribunus akart lenni, egy kirobbanó utcai harcban 300 hívével együtt megölték. A földreform tovább haladt, de lasabb ütemben.
Tiberius politikáját öccse, Caius Gracchus néptribunus folytatta. Caius rájött, hogy széles társadalmi támogatottsággal érhet csak el eredményt. Célja érdekében a lovagokra támaszkodva indított támadást a senatori rend ellen. A földnélküliek egy részét Africa provinciában akarta letelepíteni. Intézkedéseivel Caius a bátyjánál is nagyobb ellentéteket szított, melyek véres összecsapásokba torkollottak. Caius ezek láttán öngyilkos lett.
Megoldás helyett a Kr. e. II. század küzdelmei egyre erőszakosabbá váltak. Caius Gracchus bukásakor 3000 ember halt meg. Ez már a polgárháború előszelét jelentette. Két egymással leszámolni akaró erő jött létre: a senátori rendet képviselő optimák(régi rend hívei) és a lovagrendhez kapcsolódó néppárt. Mindkét irányzat a hatalom megragadására tör.
Marius hadseregreformja: A parasztság tönkremenetelét nem sikerült megállítani. Miután a római hadsereg zömét az önmagukat felfegyverző parasztok adták, egyre csökkent a hadra foghatók száma. A katonák szellemisége sem volt a régi: a földjük elvesztésétől rettegő parasztok idegen földön már nem harcoltak teljes odaadással. A hadsereg válsága Észak-Afrikában vált nyilvánvalóvá, mikor Róma egy kis csatlósállamát a római légiók nem tudták legyőzni. Vizsgálatot indítottak, majd a néppárti Mariust bízták meg egy hadjárat vezetésével. Marius Kr. e. 105-ben győzedelmeskedett Észak-Afrikában. Sikerét a hadsereg átalakításának köszönhette. Parasztok helyett katonáit a vagyontalan római polgárok soraiból, zsoldért toborozta. A katonák az új rend szerint 16 évig szolgáltak, felszerelést, zsoldot, ellátást kaptak. A leszerelő katonák(veteránok) földet kaptak. Marius szervezeti és hadászati újításokat is meghonosított. Mozgékonyabbá tette a hadsereg legnagyobb egységét, a légiót, bevezette a rendszeres kiképzést, egységesítette a fegyverzetet. Reformjait csak úgy tudta végrehajtani, hogy többször egymás után megválasztották consullá. Ez a jelenség már jól mutatta, hogy a köztársasági intézményrendszer már nem megfelelő: az évenként váltakozó hivatalnokok már nem tudták igazgatni a birodalommá lett Rómát. Ugyanakkor a zsoldoshadsereg- főként annak vezére- soha nem látott erőt képviselt a politikai életben is, így veszélyeztette a köztársasági berendezkedést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése